Mennyi csalódást és visszautasítást kell végigszenvednie az embernek, hogy végre jó dolog is történjen vele, végre találjon állást magának. Azt hiszem már sejtitek, hogy ezen bejegyzésem mögött egy újabb visszautasítás áll. Valóban így igaz. A hétvégén két újabb helyre voltam meghallgatásra és mégis semmi. Az első még csak annyira sem vette a fáradságot, a másik meg már jó előre tudta a döntését és mégis behívott, hogy reménykedjek aztán még jobban hasra essek. És ez talán még jobban fáj, mint az a fajta visszautasítás mikor még csak nem is közlik veled a döntésüket. És minden alkalommal ott állok és újabb tervet készítek. De most ez az alkalom más. Már nincs több tervem, már kifogytam belőlük.
Csak azt ne értem mit csinálok olyan rosszul, hogy senki nem akar engem alkalmazni, mi az az óriási hibám, amit minden alkalommal elkövetek? Talán az, hogy minden egyes alkalommal reménykedem, hogy most talán eljött az én időm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése