Az én történetem körülbelül 6-7 hónappal ezelőtt kezdődött. Utolsó évesként az egyetemen rájöttem, hogy bár lediplomázom, nem tudok mit kezdeni a szakmában. És így is lett, néhány hónap elteltével lediplomáztam és lázas keresgélésbe fogtam. Munkát kerestem, természetesen voltam olyan naiv, hogy a szakmámban. Három teljes hónapomba tellett míg rájöttem, hogy le kell mondanom az álmomról és más munkát keresni. Ebben segített az a tény is, hogy közelgett a hónap eleje és lakbért kellett fizetnem. Ekkor döntöttem úgy, hogy mindenképpen munkát találok. Első próbálkozásként babysitter-ként akartam szerencsét próbálni, mikor a cég közölte velem, hogy túl fiatal vagyok és a szülők nem bíznának bennem megdöbbenten álltam és azon töprengtem ha ide nem vesznek fel akkor mégis hova? Másodikként könyvesbolti eladónak jelentkeztem, ahol közölték velem, mivel nem tudok anyanyelvi szinten románul nem alkalmazhatnak. Ezt a "hasra-esést" követte az egyik ajándékboltban tett próbálkozásom, ahonnan azzal küldtek el, hogy túl képzett vagyok és nem tudnak így alkalmazni. Ekkor már teljes elkeseredettségemben felhívtam egy telefonszámot, amit egyik ismerősömtől kaptam. A nő dadát keresett a másfél éves kisfia mellé. A bökkenő csak az volt, hogy már volt neki egy dadája csak le akarta cserélni, mert állításai szerint nem bánik jól a gyerekkel. Fél óra telefonbeszélgetés után azt mondta, hogy nagyon tetszik a hozzáállásom és mindenképp szeretne velem találkozni, és úgy érzi megfelelek az elvárásainak és szeretne alkalmazni. Ekkor nagyon bizakodtam abban, hogy mégis összejön és már beleéltem magam, hogy lesz munkám. Megbeszéltünk egy találkát de lemondta. Néhány nap elteltével kaptam egy telefonhívást, hogy meggondolta magát és nem cseréli le a dadát. Ez volt a mélypont a számomra. Úgy éreztem ennél rosszabb nem jöhet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése